Hatodik napja zajlik a REFLEX4 – Zene és színház

Hatodik napja tart a REFLEX Nemzetközi Színházi Találkozó, amelynek mostani kiadásában kiemelt fontosságot kap a színház és zene viszonya. Ennek a jegyében erős kezdéssel indult a fesztivál, a flamenco nemzetközi szinten ismert alkotójának, Juan Manuel Fernández Montoya, azaz művésznevén „Farruquito” Improvisao című előadásával.

Zene és színház különleges kapcsolódására épül a lengyel Song of the Goat Theatre társulatának munkája, a fesztiválon három alkalommal is látható Songs of Lear. Grzegorz Bral rendezése, amely a 2012-es Edinburgh-i Fringe Fesztiválon elnyerte a Fringe First-díjat, és azóta töretlen sikernek örvend, a Shakespeare-i drámából ihletődő különleges színházi esemény, amelynek ereje a zene, az erőteljes gesztusrendszer és a költői szöveg szabad találkozásából jön létre.
Andrij Zholdak ukrán rendező Rosmersholm című, a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatával létrehozott előadását külső helyszínen, Csíkszeredában tekinthette meg a fesztiválozó közönség. Zholdak Ibsen-értelmezésében intenzív színészi játék révén jelenik meg a pusztítás ereje, és annak a folyamata, ahogyan a bűntudattal átitatódott emberi viszonyok felemésztik az embert és az őt körülvevő környezetet.
Helyi produkcióként Bocsárdi László Alice című előadása szintén szorosan kapcsolódik a zene tematikájához.

2018. május 10.
www.hirmondo.ro