Fesztiválnapló

Pont

A REFLEX4 végén visszaeveztünk a helyhez és helyi produkciókhoz, az M Studio Lift című előadását a sZempöl Offchestra koncertje követte. Fehér Ferenc koreográfiájának hívó szava egyszerre konkrét és elvont: az üzleti-ipari környezet, a lift modern, semleges tere, az átmenetiség, kihagyás, szuszpansz állapotai, az utazással töltött holt idő, amely a fantáziajátékokra nyílik, a bezártság mind-mind eszünkbe…

Fesztiválnapló

Maga rendezője – Tizenkettedik nap

Keresztes Tamás az ujjai finom dobolásával, apró nejlonzacskót gyűrögetve esőt csinál, késő őszi, nyirkos, hideg délutánt, majd felnyitja az ernyőt, és az eső alá áll. Így kezdődik az Egy őrült naplója, szellemes színházi geggel, hogy a továbbiakban Popriscsint saját elborulásának lenyűgözően tehetséges rendezőjeként, önnön nyomorának zseniális kurátoraként lássuk kibontakozni. Keresztes olyan invenciózusan használ mindent –…

Fesztiválnapló

Pincék, oduk, sötét vermek – Tizenegyedik nap

Jernej Lorenci izgalmas szlovén rendező, több előadása nagy élmény számomra. A halott hazatér úrnőjéhez című előadását is jó volt újranézni tegnap, bár intenzívebben hatott rám pár éve. Kitettségében egyszerű, színházilag mégis rafinált gesztusokra épül az előadás – a közös zenélésből kiemelkedő néhány dramatikus helyzet visz végig azon a folyamaton, ahogyan a szerelemben létrejövő én meghal,…

Fesztiválnapló

Ül a gyermek a mélység szélén – Tizedik nap

Vasárnap a budapesti Örkény Színház József és testvérei című előadása volt programban, nekem legalábbis, és jólesett, hogy csak ez. Nem önmagában a hossza, az átlagos színházi tartamhoz képest monstre öt óra miatt, mert a hossz itt nincs önmagában: ha ennyit kíván az anyag, és kíván ennyit, nincs mese. Dehogy nincs, pont a mese van, Gáspár…

Fesztiválnapló

Foaie verde – Kilencedik nap

A román népzenét, ezen belül a doinák és siratók melankolikus-lírai műfaját, szenvedélyes élet- és világfájdalmát talán Maria Tănase dolgozta először össze a francia sanzonnal, példát mutatva arra, hogyan lehet a folklór nem csupán a klasszikus, de kvázi a korabeli popzene inspirációs forrása is. Hatalmas, gazdag, gyönyörűszép ez az örökség, „ez” alatt a népzenét és Maria…

Tánc anyaképekkel – Nyolcadik nap

A berlini She She Pop társulat évekkel ezelőtt készített egy előadást, amelyben színre léptette az apáikat – a Lear királyt sajátosan adataptáló Testament (2010) a Shakespeare-i drámából kiragadott szituációk, dialógusrészletek és a saját gyerek-szülő viszonyok mentén tematizálta az apai szeretet és örökség kérdéseit, a megöregedés és az időskorúakról való gondoskodás kényszerét, egyben felelősségét. Ennek az…

Fesztiválnapló

Légy önmagad – Hetedik nap

Ma este egymást követően látható a Gob Squad Kitchen-je és a She She Pop Tavaszi áldozata, találóan egymás közelében, hiszen a két társulat nem csupán színházi esztétikában rokon, de részben ugyanabból az iskolából jönnek, a posztdramatikus színházi gondolkodás műhelyeként számon tartott giesseni alkalmazott színháztudományi intézetből. (Ahogyan egyébként a REFLEX egy korábbi kiadásában fellépő Rimini Protokoll…

Fesztiválnapló

Felragyog – Hatodik nap

Örülök annak, hogy a sepsiszentgyörgyi közönség láthatta a Grace-t, Hód Adrienn a kortárs magyar táncszínház egyik legizgalmasabb alkotója, és ellenállhatatlanul kísért az a bonmot-szerű folytatás, hogy a többi meg az előadásban szerepel. Ami nyilván övön aluli túlzás, de részint ilyen erős csapatról van szó, a tagok egyéb koreográfusi és táncos munkái vonatkozásában is, részint viszonylag…

Fesztiválnapló

Sepsiszentgyörgyi lifestyle – Ötödik nap

Tegnap eljutottam a Művész moziba, ahol pár napig a Teatroteka on Tour című kezdeményezés keretében lengyel tévészínházi filmeket vetítenek – mindebben a varsói Adam Mickiewicz és a sepsiszentgyörgyi Balassi Intézet a partnerszervező. Ha valaki most a képernyőtől az embereket joggal távol tartó, két kameraállásból felvett színházi előadás csikorgó műfajára gondolna, gyorsan szabaduljon is meg ettől:…

Fesztiválnapló

Egy meg egy meg egy meg egy – Negyedik nap

Elég ésszerűnek tűnik, már ha Lewis Carroll műveihez kapcsolva nem furcsa ezt a szót használni, hogy Bocsárdi László legutóbbi rendezése – amely színházi nyelv és játékosság tekintetében is érzékelhetően ellép a korábbi munkáitól – a koncert helyzetét és a zenei-vizuális dramaturgiát használja az Alice színházi értelmezésében. Hiszen ezzel olyan közeget hoz létre, amelyben szabadon közlekedhet…