Nevetés és megrendülés

Meglehetősen szokatlan élmény volt a háromszéki színházkedvelőknek a Sepsi Arénába érkezni előadásra, és az is, hogy ilyen hatalmas nézőtérről követhették végig a Vilniusi Kis Színház Ványa bácsi produkcióját. De így kerek ez a rendezvény, ezek az élmények is hozzátartoznak ahhoz az ünnepi hangulathoz, mely a Reflex Fesztivált jellemzi. A közel ötszáz hely megtelt, és valószínűleg senki nem bánta meg azok közül, aki jegyet váltottak Tomi Janežič szombaton bemutatott négy és fél órás előadására.

Nehéz röviden összefoglalni egy ilyen gazdag és szerteágazó előadást, de talán úgy lehetne egy mondatban leírni az élményt, hogy minden ízében Csehovhoz méltó adaptációt láthattunk, mely a szöveg minden apró részletére gondosan figyelve, rengeteg humorral és játékossággal, de rendkívüli mélységekig eljutva dolgozta fel a Ványa bácsit. Akik ismerték a darabot, abban gyönyörködhettek, hogy hogyan lehet ennyire új színekben láttatni, ennyire frissen, mai színházi nyelven tálalni azt, akik pedig nem ismerték még, lehetőséget kaptak, hogy Európa egyik leghíresebb rendezőjének tolmácsolásában ismerkedhessenek meg a nemzetközi drámairodalom egyik legfontosabb darabjával.

Az előadásban benne volt a teljes történet és még nagyon sok minden más: egy nagyszerű alkotócsapat művészi érettsége, tagjainak színészi képességei és rengeteg bizarr ötlete. Valamennyien parókában játszottak, álcázván igazi személyiségüket és korukat is talán, ezáltal olyan különös világba helyezve bele az eseményeket, melyről az volt az érzésünk, mintha egy időntúli, és a valóságtól teljesen elrugaszkodott, elszigetelt virtuális tér volna, hatalmas falakkal és pici emberekkel… De az is lehet, hogy csupán egy nyolcvanas évekbeli vidéki kisváros hangulatát idézték a szereplők, hisz a zene is ezt a kort tükrözte valójában.

Jellegzetes formát adott a produkciónak az a rengeteg „színházi játék”, melyek által csupán jelezték a darab egyes történéseit, helyzeteit, a szereplők által elmesélt jeleneteket: ilyen véres lehetett Astrov doktor haldokló betege, ilyen sáros cipőkkel kellene visszatérni a kertből, így füstölne egy jól működő robogó, így szokott esni az eső, és becsepegni egy szobába a mennyezeten keresztül… Mindezt úgy mutatták meg, hogy valójában nem vették komolyan: eljátszották és mégsem, megidézték és mégsem, inkább elidegenítő effektusként szőtték bele a produkcióba ezeket a kísérőeseményeket, amitől aztán egészen különleges módon csapongott a valóság és fikció, az előadás belső és külső világa között az ötletek kavalkádja.

A játékos kiszólások, kikacsintások ugyanúgy jellemezték a produkciót, mint a mély átélések, voltak benne harsány tömegjelenetek és nagy színházi csendek, pörgés és visszafogottság, naturalizmus és abszurd, groteszk és álomszerűen légies jelenetek egyaránt. Mindenből jó arányérzékkel, de elegendő mennyiségben ahhoz, hogy az előadás meghatározó elemének érezhessük. Még élő zenei betéteket is láthattunk, hallhattunk. És ahogy az igazán jó előadások esetében lenni szokott, időnként nem tudtuk eldönteni, hogy a nevetési inger erősebb-e bennünk vagy a megrendültség.

Egyszóval: a 2015-ös Reflex és PulzArt fesztiválokon látott Sirály és Ivan Iljics halála című előadások nagy sikerei után ismét lenyűgözött bennünket Tomi Janežič szlovén rendező, ezúttal a Litvániában készült Ványa bácsival.

A közönségtalálkozón a rendező nem volt jelen, a színészek pedig elmondták, hogy bár vannak humoros jelenetek az előadásban, a történet amit elmesélnek, szomorú. Valójában minden eszközzel arra törekedtek, hogy érzékeltessék: valamennyi szereplő élete kudarcok sorozata. Mint mesélték, a próbák során folyamatosan új, szokatlan helyzetbe hozta őket a rendező, és rengeteg kísérletezés során született meg az előadás mostani formája. A koronavírus időszakában készült a produkció, így többszöri megszakítással két évig tartott a próbafolyamat.

A vilniusi színház, ahonnan érkeztek, egy kis állami színház, körülbelül húsz fős állandó társulattal, de a közönségtalálkozón részt vevő színészek közül valamennyien más színházaknál is dolgoznak. Nehéz volt nekik ekkora térben játszani, a mikroportok is zavaróak voltak, de végül minden jól sikerült, és bevallásuk szerint jó érzés volt nekik Sepsiszentgyörgyön játszani, mert a poénokra de az előadás apró finomságaira is vevő volt ez a közönség. Mint megtudhattuk, a következő nagyobb fesztivál, ahol a Reflex után fellépnek, a berlini Wiener Festwochen lesz, mely Európa egyik legnagyobb kulturális rendezvénye.