Hangok, formák, színek

Többféle nyitókoncertje volt már a Reflex Fesztiválnak, de talán egyiket sem éreztük ennyire találónak, a rendezvény jellegéhez illőnek, mint amilyen a péntek esti Jü koncert volt. Rendkívül karakteres zenét játszik a trió, mely tudatosan megszerkesztett, kitalált, olykor disszonánsnak tűnő, de ha az ember figyelmesen követi, hogy a hangok és ritmusok hogyan épülnek egymásra, rengeteg gyönyörűséget fedezhet fel. 

Mintha egy absztrakt festményekből álló kiállításon lettünk volna, ahol élénk színek és szürkébe hajló komorabb tónusok váltakoztak, minden pillanatban érzékeltetve, hogy ebben a művészetben semmi sem magától értetődő, kézenfekvő, általános. Néhol annyira vastagon hordták fel arra a bizonyos, nem létező vászonra az anyagot, hogy az már-már zavaróan szemcsés volt és összerepedezett, másutt pedig légiesen puhán és könnyedén kavarogtak a formák és árnyalatok. Helyenként oly sok hang kenődött egymásra, hogy szinte egészen kioltották egymást, máshol úgy tűnt, mintha a zene legapróbb alkotóelemeit keresték volna az előadók a hangzatok mélyén.

Sokféle muzsika születhet abból, ha összeül örömzenélni néhány ember, de ilyen ritkán szokott születni, mert általában más irányban haladnak az érzékeink. Általában azt keresi a lélek, hogy összeálljon a ritmus, egységbe kovácsolva a hangokat, itt pedig mintha az ellenkezője történt volna. A zenétlen zenét tette hallhatóvá a Jü, de csak azért, hogy egy-egy pillanatra felvillantsa a tökéletes harmóniát, mely már-már megható volt. Azon a bizonyos absztrakt festményen időnként kirajzolódott egy-egy pontosan kimunkált falevél, női váll, vagy éppenséggel egy hatalmas tank lánckereke.

És akkor még nem szóltunk a látványeffektusokról, melyek rengeteget hozzáadtak az élményhez. Ez volt az X tényező, mely egyszer csak kivált a mozdulatlan háttérből, majd lebegni kezdett és darabjaira hullott szét. De csak azért, hogy újabb és újabb alakokat, gomolygó felhőket, összegyűrt lepedőket formáljon, majd apró gömbök és pálcikák zuhatagaként egyre élénkebb színekben pompázva egészen betöltse a tudattalannak azokat az üres tereit, amelyekbe elsodort bennünket ez a különös produkció. Mintha egy hangokból, formákból, színekből szőtt különös álomból ébredtünk volna a végén.